Címlap

A hungarizmus viszonya az "ősvallás"-hoz

"A "turáni egyistenhittel" kapcsolatos állásfoglalásunk elutasító. Meg vagyunk győződve arról, hogy a turáni egyistenhit valamikor megtette kötelességét, mikor őseink erkölcsi életének gyönyörű törvényeit megadta. Kötelességét teljesítette, az új korszakban új hivatása már nincs. Meg vagyunk győződve, hogy Krisztus Urunk azért jutott el közénk olyan könnyen, mert éppen a Fehér Ló taposta előtte a magyarság erkölcsi életében az utat. Mi nem voltunk pogányok őseink erkölcseiben, nem leszünk pogányok ivadékaikban még akkor sem, ha olyan nagyon szeretnék ezt a tényleg pogány túloldalon."
Szálasi Ferenc

A 40 éves kommunista vallásüldözés után a kereszténységnek (Magyarországon és világ szerte) egészen új kihívásokkal kell szembenéznie: szekták, keleti vallások és valláspótlékok, csalók és szélhámosok toborozták híveiket, viszik tévútra az igazságkeresőket. Különböző konzum-vallások láttak napvilágot, amelyek tanításaikat, erkölcsi normáikat szigorúan a "fogyasztói igényekhez" szabták. Ahogy Szent Pál apostol írja: "Eljön ugyanis az idő, amikor a józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem ízlésük szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat és csiklandoztatják a fülüket, elfordulnak az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak". A modern kor "felvilágosult" embere, aki emberi méltóságával nem tudta összeegyeztetni azt, hogy fejet és térdet hajtson a világmindenség teremtője előtt, most a legprimitívebb, régóta kihaltnak vélt babonáknak hódol. Ételeit megingázza, lelkesen böngészi a horoszkópokat, esetleg tarott-kártyából próbálja kiolvasni a jövőt, avagy valamely boszorkány-mester vagy mágus avatott segítségével igyekszik rontást küldeni haragosára... Mivel az ember lelkéből 40 év alatt sem tudták kiőlni a természetfeletti iránti veleszületett vágyat, Isten ellenségei taktikát változtattak: az abszolutum iránti vágyunkat valláspótlékokkal, mágiával és babonákkal igyekszenek leterelni természtes, Isten felé irányuló útjáról. Ebbe az áramlatba tökéletesen beleillik a "magyar ősvallás" feltámasztása is, amely különösen a jobboldalon lelkes támogatókra talált (a zsidók nem csekély örömére). Hogy ennek a valódi ősvalláshoz mennyi köze van, talán sohasem fog kiderülni.

Címkék:

Megnéztem a Jud Süss-t

Kedves Főszerkesztő Testvér!

A Testvér évek óta nagyon jól ismer engem, attól a pillanattól fogva, amikor bekopogtam a később betiltott Összetartás szerkesztőségének ajtaján. Akkor lehajtott fejjel, szomorúan, félig betegen és félig lerongyolódva engedélyt kértem, hogy az Összetartás hasábjain munkálkodhassak, mert kiábrándulást, betegséget, undort, csömört szereztem a baloldali sajtófronton…
Azóta évek teltek el, sok víz lefolyt a Dunán, elmondhatom, hogy nyugodtan hajtom bármikor halálba fejemet, mert egy pár szellemi építőtéglát én is vittem betegen is egészségesen, fogcsikorgató keserűen is mosolyogva, józanul is részegen és részegen is józanul, a jövendő Nemzetiszocialista Munkaállam szellemi fundamentumának a lerakásához…
Azt, aki egyszer betegségeket, de még annál is súlyosabb lelki fájdalmakat szerzett, soha az életben nem lehet meggyógyítani. Azért nem akarok befeküdni a kórházba, mert tisztában vagyok a gyógyíthatatlan tragédiámmal, amit még a zsidó sajtó berkeiben szereztem. Azóta úgy járok-kelek, mint az árnyék, nincs erőm, sem az inamban, sem a derekamban, kiver a verejték a legnagyobb hidegben, kilel a hideg a kánikulában, 52 kiló vagyok harminc éves koromban, én, aki tíz évvel ezelőtt 65 kiló voltam…

Címkék:

AZ ÉV FILMBEMUTATÓJA!

Közel 70 év után vetítik először
Budapesten a világ leggyűlöltebb filmjét!
A zsidó gyűlölködő terroristákra való tekintettel helyfoglalás és bővebb információ:
GEDE TESTVÉREK BT.
Telefon: (1) 349-4552

Címkék:

Hősök napja - 2008

A Hősök Napját hagyományosan május utolsó vasárnapján (vagy annak közelében) rendezik. Ekkor az elesett magyar katonákra emlékezünk, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták fel hazájuk oltárán. A Pax Hungarica Mozgalom idén - csatlakozva a Pesthidegkúti Nemzetőrség megemlékezéséhez - a Pesthidegkúti I. világháborús hősi emlékműnél tisztelgett a magyar hősök emléke előtt.

Még mielőtt kezdetét vette volna a megemlékezés, az emlékmű melletti templomban mondott emlékmisét Gyetván Gábor atya az elesettekért. Sajnálkozásának adott hangot, hogy a mai Magyarországon minden eszközzel igyekeznek háttérbe szorítani a nemzettudatot, s helyébe állítják a pénz mindenhatóságát.

Címkék:

Trianon megemlékezés/túra

2008. június 1.-én vasárnap rendezzük - immár hagyományossá váló - Trianon emléktúránkat Nagymaros - Zebegény útvonalon (kb. 11 km a táv).
Gyülekező: vasárnap reggel 7:30 tól a Nyugati pályaudvar jegypénztáránál (a vonat 8:05-kor indul, a teljesárú menet-térti jegy kb 1800 Forintba kerül).

Címkék:
   Fel